A félelem pszichológiája, avagy miben segítenek a Két nyuszi mesék?

A félelem az egyik alapérzelmünk. Arra figyelmeztet minket, hogy veszély közeleg. Ősidők óta érezzük. Újszülötteknél még leginkább kétféle érzelmi opciót különítünk el, az elégedettséget és az elégedetlenséget.  Nem sok idő kell ahhoz azonban, hogy elinduljon egy ösztönös folyamat, amikor felismeri, hogy az édesanyja nincs mindig mellette, és elkezd félni. Fél, hogy anya nem jön vissza, fél, hogy egyedül marad. Mindössze 6-7 hónap telt el a születése óta, mégis felismeri annak lehetőségét, hogy félnie kell az édesanyjától való elszakadástól. Ez a félelem ösztönös. A létfenntartás, az életösztön, ami táplálja.  Az örömöt egyébként mindössze 3 hónaposan képesek elkülöníteni az elégedetlenségtől és az elégedettségtől. Ugye milyen rövid idő?  Mennyire gyorsan fejlődnek érzelmileg!

A félelmek típusát tekintve elkülönítünk veleszületett illetve korspecifikus, azaz az adott korszakra jellemző félelmeket. Az előbbiekbe (tehát a veleszületett félelmekbe) tartozik a zajoktól, magas hangoktól, hirtelen zuhanástól, hirtelen mozdulatoktól, bizonytalan testhelyzettől való félelem. Ezt semmilyen korábbi tapasztalat nem előzi meg, ezektől ösztönösen fél a baba. (A zuhanástól és bizonytalan testhelyzettől való félelem többnyire oldódik, majd örömöt vált ki, mikor pl finoman a levegőbe emelgetjük a gyerkőcöt.)

Utóbbiakat, tehát a korspecifikus félelmeket pedig mindig az adott korszak határozza meg. Minden korszakban más és más tényezőtől félnek. Ezeket a gyerek általában kinövi, majd újak lépnek a helyébe. A legkorábban elkülönül az ismerős/ismeretlen elkülönítése. Megfigyelhető, hogy a csecsemők 6 hónapos korukban már elkülönítik az idegen embereket az ismerősöktől, 9 hónapos korukban pedig többnyire látványosan nemtetszést fejeznek ki, ha számukra ismeretlen ember közelít. (”Kedves” nénik, akik meg akarják simogatni, ők pedig elkezdenek sírni.) 9 hónapos korra jellemző még, hogy félni kezdenek a változásoktól. Azaz, ha valami nem olyan sorrendben történik ahogy megszokta, vagy nem az ő biológiai órája szerint, akkor számunkra az jön le, hogy nyűgös, pedig amit ő érez az a félelem. Ezért is fontos, hogy a napirendet tartsuk be, na nem muszáj másodpercre pontosan, de a gyermekünk érdekében igyekezzünk minden nap ugyanolyan séma alapján cselekedni, ami a fő pontokat illeti (Pl fürdetés)

Korai tipegő korra jellemző az állatoktól való félelem. Ez többnyire abból adódik, hogy az állatok gyakran végeznek hirtelen mozgást, esetleg hirtelen hangot adnak ki. Mivel gyakran tartunk háziállatot a gyerkőc mellett, ezért adott esetben ezt vagy már pici korától megszokja és nem okoz gondot, vagy ha gondot okoz, akkor ne aggódjunk, mert elmúlik.

Érdekesség még, hogy a veleszületett félelmek mindössze óvodáskorra mérséklődnek.  A szituációfüggőség elmúlik, ugyanakkor megmarad a fájdalomtól való félelem. (Orvosi beavatkozások, szuri, stb..) Óvodás korban továbbá megjelenik az ún. anticipált/sejtett félelem. Ez a szülői intelmektől, a szidástól, rosszallástól alakul ki.  Ezért is fontos, hogy többnyire ne szidjunk és becsméreljünk, hanem igyekezzünk észérvekkel elmagyarázni, hogy miért nem jó az, amit a gyerek csinált.

Megjelenik még a rossz álmoktól való félelem, mely az előbb leírtakhoz szorosan kapcsolódik, illetve a képzeletbeli állatoktól való félelem, és a sötéttől való félelem is. (Nálunk a 15. emeleten is képesek voltak farkastól és kígyótól félni.)  Illetve ugyanekkor jelennek meg az első szociális félelmek, például a nevetségessé válástól való félelem.

Iskolás korban realizálódnak a félelmek és a rossz jegyektől, a társak elutasításától félnek leginkább. Ez nem probléma, ha realizálni tudja, akkor ha a szülő és a gyermek közt jó a kommunikáció, akkor megoldást is tudnak rá találni közösen.

Minden életkorban fontos, hogy a szülő oldani tudja a feszültséget. Fontos, hogy minden életkorban komolyan vegyük a gyerek félelmeit és ne próbáljuk meg elbagatellizálni azt, különben a gyermek elbátortalanodik és ahelyett, hogy megosztaná velünk aggodalma tárgyát a megoldás reményében, csendben fog szenvedni. Fontos az is, hogy tudjuk, hogy az ő életében ez egy múló tényező. És ismerjük fel azt, ha kórosan fél, szinte remegve retteg valamitől. Ha kell, forduljunk segítséghez, ha nem érezzük magunkban a „csít”, hogy sikerülni fog egyedül is feloldani a görcsöt benne.

Sokat segít, ha elmondjuk, hogy mi mitől féltünk gyermekkorunkban és az is fontos, hogy annak ellenére, hogy fél, ugyanúgy találkozzon az adott szituációval. Erre egy példa, hogy a picike lányom egy évesen félt a csúszdától. Ettől még vittem játszótérre, nem kerültük el tudatosan a környéket, de nem ekkor oldódott benne, hanem a Nagyinál töltött két hét alatt, ahol volt egy picike csúszda. Ez a félelem olyannyira öröm érzetbe csapott át, hogy most fáj a derekam.. Szóval időről időre vegyük elő a témát. Ne zárkózzunk el előle, mert akkor igazoljuk a félelmét és nem képes oldani azt. Fontos, hogy minden esetben, amikor megpróbálja leküzdeni a félelmét, bátorítsuk és dicsérjük meg.

A Két nyuszi mesék a leginkább felbukkanó félelmekre adnak reális megoldást a gyerkőcöknek. A messzeégi aprófények például végül is arra lyukad ki, hogy Fülü fél attól, hogy ha felnő, akkor az anyukája nem lesz vele. No persze, mi tudjuk az igazságot, de mégis oldani kell benne a félelmet ezzel kapcsolatban. Az Éjszakai szuszmanó a képzeletbeli lényektől, a sötéttől való félelmet oldja, a szeretetcsengettyű az elválástól való görcsöt enyhíti, a szeretet a szociális félelmekre gyógyír, az évszakok a változásokat segíti, mindamellett, hogy az évszakokkal is megismertet, a Földöncsúszó Kúszvamász pedig az apró lényeket segít megszeretni. Hogy hogyan? Az kiderül minden meséből. Nekünk bevált!  Próbáld csak ki bátran!