A gyermekünk a tükörképünk

A gyermekünk gyakran tart görbe tükröt elénk. Például az által, ahogyan a testvéreivel viselkedik. Ilyenkor láthatjuk magunkat benne. A kisfiam olyan, mint az édesapja. Gondoskodó, és minden gondot a vállára vesz. Megfelezi az utolsó kis morzsát is a húgaival és velünk, ha kell, segít a húgainak mindenben, amiben csak tud. 

A gyermekeink azonban nem csak a nagy dolgokban hasonlítanak ránk. Nem csak a főbb vonalakon tükrözik a hozzáállásunkat, hanem minden percben, minden órában. Ha a szülő mosolygós, akkor a gyermek is az, ha borús a napunk, akkor jó eséllyel a porontyunk is előveszi a rosszabbik énjét. Ha félünk, ők is félnek, ha boldogok vagyunk, ők is boldogok. Ha nem vagyunk őszinték, ők sem lesznek azok velünk, ha odafigyelünk rájuk, ők is odafigyelnek ránk, magukra, és a környezetükre.
A gyermek mindig szomjazik a jó példára és a szeretetre, amit csak a szülőtől kaphat meg, éppen ezért úgy kell bánnunk a gyermekeinkkel, ahogyan szeretnénk, hogy ők bánjanak velünk. Vagy ahogyan a szüleinktől elvártuk volna, ha hibáztak. Ha rosszalkodik a Pöttömünk, akkor jusson mindig eszünkbe, hogy talán most bizonytalannak érzi magát, vagy a mi érzelmeinket képezik le, vagy a mi viselkedésünk, vagy a környezetváltozás teszi azzá. Nem rosszalkodni akar, nem minket bosszantani, csupán így tudja kifejezni, hogy milyen érzelmek laknak az ő pici kis lelkében.

Ha bizonytalannak érezzük, ha sokat sír, vagy hisztizik, akkor vegyük elő a kedvenc meséjét. Olvassunk neki minden egyes nap, többször is, mert az olvasás, a mese, segít ezeknek a gubancos lelki folyamatoknak a kioldásában. Segít kiegyensúlyozottá tenni a képzeletbeli lelki mérleget, erősíti a szülő-gyermek kapcsolatot, nem utolsó sorban pedig kihúz minket a mókuskerékből, ez által mi is megnyugszunk, általunk pedig a gyermekünk is.

Ha pedig felismerjük magunkat a gyermek viselkedésében, legyen az bármilyen fájdalmas hiba, ahelyett, hogy letorkolnánk és megbüntetnénk érte, figyeljük meg jól, hogy mit miért csinál. Tanuljunk belőle, és javítsuk ki ezeket a hibákat magunkban. Izgalmas önismereti feladat ez. Pláne, ha megkérdezzük tőle, hogy ha adott esetben elhangzik egy-egy büntetést kilátásba helyező mondat, akkor arról mit gondolnak. A kisfiam egyszer azt mondta: -Én olyankor azt gondolom, hogy úgyse csináljátok meg. -Következésképpen tehát mi következetlen szülők voltunk. Ez VOLT a mi nagy hibánk, amin folyamatosan igyekszünk javítani a bociszemek és a lekonyuló szájak ellenére. Nagy a kísértés, de a következetesség nagy mértékben elősegíti azt, hogy ne őrüljünk meg egymás agymenéseitől. Szóval tanuljunk a hibáinkból! Ez tesz minket egyre jobbá szülőként, és emberként. Ettől leszünk példaértékűek a gyermekeinknek is.