A Holdhercegnő az én szivárványbabám

A legújabb mesém lassan elkészült. Három kis madárkám mellett alig jutott időm arra, hogy foglalkozzam vele, de éjjel-nappal azon voltam, hogy újabb mesével gazdagítsam őket, Titeket. A mese főszereplője a Holdhercegnő (Luna) aki mindent megkap a szüleitől, Szelénétől, és Olivintől minden holdbéli dolgot megkap, de mégis mindig másra vágyik. Szeretne a Földre eljutni, hogy megcsodálhassa a mi világunkat.Aztán egészen véletlenül, egy szív alakú varázskővel röppen a Földre. Ez a történet kezdete. A varázskövet elveszíti, aztán kalandos úton talál rá ismét. S hogy mi történik ez után? Az maradjon a könyv titka! Nem lövöm le a poént!

Ezt a történetet a középső lányom kerekítette, akinek valóban van egy, a mesében szereplő varázsköve, amit egyszer tényleg elhagyott, és egy pocsolyában találta meg, és elmondása szerint az óta sem tud vele varázsolni, pedig a varázskő mindenféle helyre elröpítette Őt! Hát nem aranyos? És csak négy éves... Így az általa kreált történetet, és Őt is beleöntöttem ebbe az aranyos mesébe, ami egyébként folytatásos lesz. Afféle rövidke kis kalandtörténetek formájában...

Itt megvásárolhatod a könyvet!

Luna egy szőke hajú, kék szemű kislány. A szemeiben látni lehet a csillagokat. A hajában is ragyogó csillagok díszelegnek. Egy szóval álomszép.

Luna valójában tehát Luca, a középső lányom, aki egy hatalmas veszteség után pottyant ide közénk. Ő szivárványbaba. Amikor megszületett,  azon a bizonyos novemberi napon, a borongós idő után végre felragyogott a nap, és ahogy cseperedett, és megnőtt a gyönyörű szőke haja, és rám néz a csodálatos égszínkék szemeivel... Kenyérre tud kenni egy pillanat alatt.

Luca olyan, mint egy falat napsugár. Bearanyozza az életünket a mindig édes nevetésével, a szavaival, a vicces mondataival. Önmagával. Nem is tudja, hogy mit jelent nekünk. Igazából minden gyermekünk ugyanazt jelenti: Egy isteni csodát, amit ajándékba kaptunk.

Luna, ahogy Luca is, imád felfedezni. Mindig belebotlik valami veszélyes helyzetbe. Vele tényleg mindig történik valami izgalmas kaland. Luca beleivott a samponba, megette a gyurmát, leesett a lépcsőről, felborította a szárítót, amivel borult az egész berendezés, legurult a lejtőről, és napestig sorolhatnám, hogy érzékelhető legyen, hogy mennyi minden történt vele 4 röpke év alatt. Ennek ellenére fura mód imád kórházba menni. Hogy miért? Egy felől azért, mert Ő állatorvos szeretne lenni. Másfelől meg azért, mert a cserfessége, és a gyönyörű vonásai rend szerint lenyűgöznek minden ott dolgozót. Míg a másik gyermekem egy matricával jön haza egy ilyen intézményből, Luca mellé kap egy-két pónit, kiskutyát, gumikesztyűket, mindenféle matricákat, hűtőmágnest, maszkot, és egyebeket. Még az állatorvostól is egy hűtőmágnessel jött haza, mert ügyesen hallgatta meg a cicánk szívét. Merthogy elmondta, hogy ő bizony állatorvos lesz. Elképzelem, hogy az állatorvost elöntötte a rózsaszín köd, ahogy minket szokott, és azonnal felajánlotta, szolgálatára a fonendoszkópot.

Luna jelleme is épp ilyen lehengerlő. Nem tehet róla, egyszerűen kenyérre keni a szüleit, könnyen barátkozik, imád felfedezni, nem retten meg a mások számára ijesztő helyzetektől sem, mert ő valahogy mindig a talpára esik. Vicces, hogy mennyire hasonlítanak, pedig alapvetően nem törekedtem erre.

Itt egy kép a varázskőről, csak, hogy lássátok, tényleg létezik: 

S ahogyan mindig mondani szoktam:

"Olvassátok olyan szeretettel, mint amilyen szeretettel írtam!" 

Kövess Facebookon!
És Instagramon is!