Anya etet... tápszerrel és anyatejjel...

A minap írt egy anyuka a megpróbáltatásairól, ami a szoptatást és annak sikertelenségét illeti. Azt írta, hogy magát hibáztatja, amiért nem sikerült... Ne tegye ezt magával senki!

A szoptatást támogató posztok alatt mindig megjelennek a tápszeres babák anyukái és néhányan ott ventilálnak, a felgyűlt feszültséget ott engedik ki. Mert egyes posztokban nemes egyszerűséggel az van írva, hogy szoptatni mindenki tud... hát nem tud! Akar, de nem tud... És ez nem az ő hibája...persze, hogy nem az!

Az első gyermekem tápszeres volt pár hónap után. Azért, mert fogalmam sem volt, hogy mit csinálok, mikor van elég tejem és mikor nincs, miért sír, miért nem fogadja el, stb... a második gyerekemnél jöttem rá, hogy fogzott. Tejem volt bőven, de elhitette velem a környezetem, hogy nincs, annak ellenére, hogy minden szoptatás után lefejtem 150ml tejet... akkor meg azt szajkózták az "okosabbak", hogy azért nem fogadja el mert rossz ízű a tejem... és még hasonlók. Nem hallgattam arra a kevés hangra, akik biztattak... csak azokra, akik butaságokat mondtak. Aztán jött a bújtatott célozgatás helyenként: A Pirike unokája 2 évig anyatejes volt! Meg is látszik rajta! (Közben megvető pillantások rám és a gyerekemre-vagy csak én gondoltam így?)

Szíven szúrt minden megjegyzés és sosem felejtem el egyiket sem. De már túl vagyok rajta. A másik két gyermekemet másfél illetve két éves koráig szoptattam. Sokat olvastam, tájékozódtam a témában, és nem adtam fel. Császáros anyaként ez sokkal nehezebb, a második gyermekemet 12 óra után láthattam először! Akkor szopizott először és csodák csodájára fél nap folyamatos mellre tétel után a kórházban elkezdett rendesen, jól szopizni. A tejem azonban nem indult be rögtön annyira. Fejtem minden másfél órában, éjjel is... alig aludtam, alig éltem, mindent elkövettem és sikerült. Rengeteget sírtam... éjjel könyörögtem fejés közben az Istenhez, hogy legyen már ennek az időszaknak végre vége! Induljon már meg! Mert tudtam, hogy sikerülnie kell, de eltelt a szüléstől 12 óra mire mellre tehettem... tudtam, hogy ez kemény lesz. Megcsináltam. Érzek minden könnycseppet, amit a küzdelmes utat bejáró anyukák éreznek. Tudom, hogy eljött volna az a pont, amikor azt mondom, hogy nincs..egyetlen kapaszkodóm volt, hogy rendesen hízott végig... ha fogyott volna vagy nem hízik, nem lett volna tovább értelme küzdeni.

A harmadik gyermekemnél már teljes mértékben tudtam, mit kell tennem. Elhatároztam, hogy a szülés után 6 órával (mert akkor tudtam leghamarabb) ha csúszva megyek el a gyerekemért is elmegyek érte. Nehezen, de sikerült. Ennek ellenére kicsit sokat esett a súlya az első pár napban... kaptam is a hideget-meleget, ahelyett, hogy segített volna bárki... na mindegy. Azt is megoldottam...egyedül... Viszont a három gyermekem nevelése alatt egyértelmű következtetést vontam le: Nem azért szeretnek engem, mert anyatejesek voltak... hanem azért, mert tudják, érzik, hogy értük mindent megteszek és a legjobbat akarom nekik. Ha ez a tápszer, akkor az... A meghitt, szeretetteljes pillanatok az életünk minden percében jelen vannak, hiszen ti is látjátok a verseimen keresztül...

Anyukák! Küzdöttetek sokat! A szeretetet anya és gyermeke között hál' Istennek nem ebben mérik... ez olyan, mint a császár.. igen, belőlem kiműtötték a gyerekeket... akkor, ott csak a gyomrom fájt, amire erősen rákönyököltek, miközben rángattak a műtőasztalon. Aztán meg a fejem, annyira, hogy sírtam...pláne, hogy gyógyszerérzékenység miatt csak nagyon kevés fajta fájdalomcsillapítót tudok szedni. Utána fejenként 2 hónap volt, mire összeszedtem magam...minden megtett méter után le kellett ülnöm, minden 3 méter után szédültem... 2 hónapig... és fájt a heg..és még most is fáj a heg...tudom, hogy vannak összenövéseim... Az, hogy honnan jön a világra egy gyermek, lényegtelen a számára...világra jött és mindennél jobban szeretem. Ez számára és számomra is a legfontosabb!

A magam részéről megtapasztaltam a vajúdást a 2-3 perces fájásaimmal, bizton állíthatom, hogy inkább szültem volna természetes úton, ha azt veszem, mint császárral, de ha már így alakult, hát bánja a túró! Egészségesek...ha nem lett volna a császár, akkor lepényleválás miatt elveszítettem volna az én drága nagyfiamat. Kinek érné ez meg? Ugyan! Éppen ezért bennem nincsenek ezzel kapcsolatban rossz érzések! Csodálatos császáros szüléseim voltak.

De visszatérve a táplálás témájához: Végre abba ellene már hagyni egymás (és pláne önmagunk) ostorozását. A szoptatást nem úgy kell támogatni, hogy folyton az előnyeit szajkózzuk és fújolunk a tápszerre, mert az anyatejes babák IQ szintje magasabb meg egyebek (persze mindezt brit tudósoktól) , hanem úgy, hogy a kórházakban felkészült szoptatási tanácsadók vannak. Nekem azt mondta az egyik, hogy 3 óránként tegyem mellre, mert másképp felázik a mellem és csak 10-15 percig szoptassam. Aztán kérdezte, hogy hányadik gyerek? Harmadik-válaszoltam... Erre ő: Ja, hát akkor itt nekem semmi dolgom, különben is nekem egy sincsen... Azzal sarkon fordult és kiviharzott... Sokakkal a szoptatási tanácsadók durvák, mint a pokróc. Az egyik barátnőmet úgy leordította, hogy rosszul tartja (az első) gyerekét szoptatás közben, hogy szerencsétlen zokogott napokon át...

A szoptatás támogatása nem érveken és ellenérveken kellene, hogy álljon. Mindenki tudja pontosan a szoptatás előnyeit. Szilárd alapokat egy fontos ügynek csak azzal adhatunk, ha nem a levegőbe beszélünk, hanem (pláne ebben az esetben) tettekkel igyekszünk javítani a helyzeten. Mindenki lenyugodhat, nagyon kevés az a nő, aki azért nem szoptat, hogy a szilikon cicijei nehogy megereszkedjenek... Ez nem erről szól! Legtöbbször: A. Rossz információkat közölnek az első gyerekes édesanyákkal, B. Egyáltalán nincs szoptatási tanácsadó a kórházban C.Ha van is, akkor totálisan ellentmond a WHO ajánlásnak minden egyes szava, sőt, a szóközei is... (Persze hál' Istennek vannak kivételek, csak nagyon kevés helyen) D. Van, akinek gyógyszeres kezelés, szülés utáni szövődmények utókezelése, vagy más egészségügyi okok miatt nem megy... vagy kevés a tejmirigye...vagy ne adj isten nincs is... E. Egyéb... De nem amiatt, mert a cicink megereszkedik...

Szóval értjük, hogy miért fontos a szoptatás, csak nem mindenkinek sikerül... Meghitt pillanatok a táplálás során megteremthetők akkor is, ha máshonnan jön a táplálék! Végre el kell engednünk a bűntudatot, mint tehert amit a mások által szajkózott elvárások és mondatok a fejünkre helyeznek... Anyák vagyunk...sokfélék vagyunk... de van közös bennünk: A gyermekünkért bármit megteszünk! Szeretjük őket és a legjobbat akarjuk nekik. Ezért mindenki jó anya, aki az előző két mondatot szem előtt tartva nevelgeti a porontyait... A császáros tápszerezős is és a természetesen szülős 4 éves korig szoptatós is... Üdv: A császáros sokáig szoptatós de az elsőnél tápszerezős ... #másállapototazanyaságban #elfogadást

Még több vers ITT található!

A minap írt egy anyuka a megpróbáltatásairól, ami a szoptatást és annak sikertelenségét illeti. Azt írta, hogy magát hibáztatja, amiért nem sikerült... Ne tegye ezt magával senki!