Arról írok, ahogyan én élem meg az anyaságot

Nem tudom kifejezni, hogy mennyire hálás vagyok nektek az elmúlt hetek leveleiért, dicsérő szavaiért, biztatásaiért és persze azért, hogy a közösségi oldalakon velem vagytok, segítve ezzel a munkámat. Sokat gondolkodtam rajta, hogy vajon miért olyan népszerűek azok a versek, amiket írok?

Azt hiszem azért szeretitek ennyire, mert én is egy vagyok közületek. Anya vagyok, feleség, nő... és néha fáradt anya, fáradt feleség, és fáradt nő. Ilyenkor kell valami kapaszkodó a lelkemnek, hogy túléljem ezeket az időszakokat. Ezért írok verseket a mesék mellett. Ezek a versek rólunk szólnak. A feleségről, az anyáról, a nőről, ahogyan minket láthatnak a gyermekeink. Minden versem, ami a családi életünkre irányul egy gyermekem szemével láttat engem, vagy más anyákat, más szülőket. A gyermek szemén át látni a világot, egy áldás. Hiszen ők annyira tisztán látnak mindent... látják, hogy hol hibázunk, látják, hogy miként bukunk el szülőként, emberként, és azt is látják, hogy mennyire próbálkozunk, hogy mennyire szeretjük őket, és ezért hogyan állunk fel azokból a fáradt hétköznapok okozta térdre-esésekből, amikből majdan nekik is fel kell állniuk.
Ezek a versek ti vagytok. Az anyák, akikre ezer feladat hárul, akik nyolc órában húzzák az igát, aztán vár rájuk az otthoni munka, sokszor segítség nélkül gályáznak éjjel-nappal. Ott vagytok minden betűben,minden sorban,minden rímben,hiszen én is ott vagyok!

A meséim, amiket írok, nem csak a gyermekeinknek segítenek a lelki gondjaik megoldásában, hanem nekünk, szülőknek is. Segítenek megérteni a gyermekünket.Azt hiszem a Két nyuszi mesék sikere ebben rejlik. Nincsenek nagy, színes, bonyolult illusztrációk, nincsenek túlkomplikálva, egyszerűen csak gyógyítják a lelkünket a maguk egyszerűségével. Azt nyújtják, amit várunk tőlük.Egy szeretetteljes történetet, mindenféle elrugaszkodott,habos-babos körítés nélkül. Azokban a sorokban is mi köszönünk vissza... én, és a gyermekeim.

Azt hiszem, hogy a siker kulcsa egy írónál/költőnél az őszinteség. Az, amikor valóban azt adjuk, ami a szívünkben lakik. Mi sem vagyunk mások, mint bármelyik másik ember, csak képesek vagyunk úgy írni, hogy más is érezze, amit mi érzünk. Úgy, hogy más is megértse, hogy nincs egyedül azokkal a gondolatokkal, amiket magában megfogalmaz. Olykor képesek vagyunk egy másik világba repíteni az olvasót, olykor pedig a valóságba rántjuk, hogy segítsünk...

A verseim ti vagytok. A meséim is ti vagytok. Én vagyok... Az anyaságomból táplálkoznak, és segítenek, hiszen az anyaság nehéz, és bizonytalanságokkal teli, mégis olyan sokan választjuk ezt a hivatást, mert annyira csodálatos! Kell a kapaszkodó! Kellenek a versek, a mesék nekünk is! 

Én ezért dolgozom, hogy velem együtt találjatok egy mentőövet a mindennapokban, amivel át lehet vészelni az anyaság nagy viharait!

"Olvassátok olyan szeretettel, mint amilyen szeretettel én írom őket a gyermekeiteknek!" -B.H.K.