Hit, szülés, karantén...

Mindannyiunknak van egy alapvetően megfogalmazott hite. Annak is, aki azt mondja, hogy nem hisz semmiben. Ő hiszi, hogy nincs Isten. De, hogy mennyire fontos a hit a karantén és egyáltalán pandémia idején, arról fogok most egy picit nektek okfejteni. :) Sokszor, amikor valami rossz történik, azt mondjuk: Nincs Isten. Vagy feltesszük a kérdést: Hol van ilyenkor Isten?
Nos, a választ nem én fogom megadni, mivel nem vagyok teológus... viszont elmesélem nektek, hogy én hogy viszonyulok ehhez a helyzethez és a hitemhez.

A hit, nem csupán Istenben való hit kérdése. Hinni önmagunkban, talán sokkal nehezebb. Hinni, hogy képesek vagyunk ezt a helyzetet, vagy bármelyik másikat türelemmel és jól megoldani. Hinni, hogy minden rendben lesz... na, ez a nehéz.

Rajzolta: B.Habarics Kitty
A kép felhasználása nem engedélyezett!

Nagyon sokan vagytok most talán abban a helyzetben, amikor megkérdőjelezitek, hogy képesek vagytok-e véghez vinni az előttetek álló feladatokat. Ez jó! Ugyanis épp azért, mert kételkedünk magunkban, a végén erősebb lesz a hitünk, amikor a két szemünkkel látjuk a saját csodatételünket.

Az élet védi önmagát, bármilyen kicsi is.-írja Yann Martel, a Pi életében.

És valóban. Gondoljunk csak azokra a pici koraszülöttekre, akik úgy harcolnak az életben maradásért, ahogyan senki más. Ösztönösen és görcsösen ragaszkodnak az élethez, bármilyen nehéz is. Miért? Mert nem gondolkodnak rajta, hogy milyen nehéz... nincs viszonyítási alapjuk, nincsenek kérdéseik, csak az ösztön; az élethez való ragaszkodás ösztöne.

A saját anyai ösztönötök is így működik. Te, mint ember talán megkérdőjelezed ezerszer a saját képességeidet, a saját tudásodat. Az anyai ösztönöd azonban sosem kérdőjelezi meg azt, hogy képes leszel-e életet adni a legnehezebb körülmények között is a gyermekednek. Miért? Mert te magad is ösztönösen ragaszkodsz az élethez és az életadáshoz, mint ösztönös reprodukálási folyamathoz. Ez kell az élet körforgásának fennmaradásához. Amikor egy ember hisz Istenben, nem látja, nem hallja őt (legtöbbször), megfoghatatlan az ő léte. Akárcsak a te anyai ösztönöd léte is megfoghatatlan. Mégis létezik, odabenn munkálkodik és minden erejével azért küzd, hogy segítsen neked. Kételkedj magadban! Kérdőjelezd meg a saját képességeidet! A végén a benned rejlő anyaistennő megmutatja neked, hogy milyen csodatételre vagy képes te magad! Csoda a császármetszés, hiszen azt is te éled meg. Te éled át, te viszed véghez a felépülés folyamatát. Csoda a hüvelyi úton szülés, a vajúdás, és csoda a gyermek, aki a világra jön és tanít, bármilyen élethelyzetbe is csöppensz általa...

Rajzolta: B.Habarics Kitty
A kép felhasználása nem engedélyezett!

Csoda az anyaságod útja, az anyaság iránti vágy megfoganásától, az életed végéig. Csoda az az ösztönös és mindent legyőző szeretet, amivel az örökbefogadó anya a gyermekéhez fordul. Ahogy megteremtődik ezáltal közöttük a lélekkapocs, ami örökké egymáshoz köti őket.

Számtalan csodát viszünk véghez emberként is, a bennünk rejlő "anyaistennő" által, amit a hétköznapokban anyai ösztönöknek hívunk...
És persze van, hogy az egész rosszul sül el. Van, hogy nem sikerül csodát tenni az egyik élethelyzetben, de egy másikban igen.

Húsvét után, a feltámadás csodáját hoznám fel példának, és a vetélésemre gondolok. Abban a pillanatban meghaltam, amikor megtörtént. 'Harmadnapra feltámadtam', amikor azt mondta az orvos: Ne adja fel! Ha kisbabát akarnak, várjon hat hetet és kezdjék el ismét! Sokkal nagyobb a teherbeesés esélye ilyen közel ehhez a sajnálatos eseményhez. Képes rá! Ne adja fel!

3 hét volt az a három nap... három hét után éreztem, hogy "fel kell támadnom". És a csoda hét héttel később megtörtént. Hét héttel azután, hogy egy csodát nem tudtam véghez vinni, véghez vittem két másikat; 'feltámadtam' és befogadtam egy új életet, amit sikerült kihordanom, ami itt csicsereg most is mellettem. Elvesztettem az önmagamba vetett hitet, megkérdőjeleztem minden létező gondolatomat erről, megtagadtam Istent, megtagadtam magamat és végül mégis visszataláltam magamhoz, Istenhez és a bennem rejlő 'anyaistennőhöz'. Helye van ennek is az életemben...

Persze, minden egyes 'csodatételemnél' tudtam, hogy nem egyedül vittem ezt véghez. Hiszen nem vagyok mindenható. És még akkor is, ha a körülmény néha mostoha, tudom, hogy nem vagyok egyedül. Vannak dolgok, amiket nem tudok befolyásolni, azokat elengedem és a Feljebbvalóra bízom. És tudom, hogy vannak dolgok, amiket pedig ő nem tud befolyásolni, ezért rám bízza, mert nálam van a legjobb kezekben. Ez egy bizalmi kapcsolat. Ez a hit. Ő hisz bennem, én hiszek benne, és így támogatjuk egymást. Ez a kettőnk körforgása... Ez segít fogni az önmagamba vetett hitem kezét is, akár ebben a helyzetben, akár egy másikban...

Végezetül még egy mondat a fent említett könyvből:

A kétség hasznos. Attól marad a hit élő dolog."- Yann Martel (Pi élete)

Kövess Facebookon és Instán: