Írópalánta tábor élménybeszámoló -szerző szemmel

Idén először vettem részt előadóként a kiadóm, a Katica-Könyv-Műhely évtizedes múltú Írópalánta táborában. Az újságírás alapjairól tartottam előadást, mivel Kommunikáció és médiatudomány szakon végeztem, melynek értelmében újságíró is lehettem volna, csak más utat választottam. Író lettem. Az alapokat azonban így is át tudom adni, plusz van némi gyakorlati tapasztalatom is a témában.
Hát, meg kell mondjam, ezernyi élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam ezen a két napon. Csodálatos gyerekekkel ismerkedtem meg, olyan kis írópalántákkal, akik remélem, egy napon írótársaim lesznek.

Voltak köztük kiemelkedő tehetségek és még szárnyukat bontogatók, de a közös pontjuk az olvasás szeretete volt mindenek felett. Olyan könyveket olvastak már, amiket még én magam sem, ezért hevesen jegyzeteltem, hogy mit kell még bepótolnom. Volt, aki  az északi népek történelmével olyan mértékben volt tájékozott, hogy szájtátva hallgattam, ahogy mesél és a végén megköszöntem neki, hogy elmondta mindezt, mert én ezzel is több lettem. Bevallom, ennyire mélyrehatóan sosesm tanulmányoztam ezeket a királyságokat, de ez a drága gyermek úgy felkeltette az érdeklődésemet, hogy már azt tervezem, beszerzek néhány könyvet ezzel  kapcsolatban. Volt, aki kimondottan nekem ajánlott könyvet, 13 évesen Asimovot, Rejtő Jenőt olvas a teljesség igénye nélkül, és csak sorolta és sorolta a már elolvasott könyveket olyan izgalommal, hogy majd kiugrott a bőréből, én pedig libabőrözve hallgattam, hogy majdnem a könnyem is kicsordult. Csodálatos volt, hogy egyre-másra közbekiabáltak, ki hányféle könyvet olvasott már el, jobbnál jobbakat, egész  könyvsorozatokat, melyekről részletes beszámolókat is írtak alkalmanként.

Mindig hangsúlyozom az olvasás fontosságát már magzati kortól. Igen, talán sokakat meglep, de mégis... kiemelkedően fontosnak tartom és azt  is, hogy a szülők is olvassanak. Járjanak elől, mint példa a gyermekeik előtt! És azt látom, hogy rengeteg szülő bizony elől jár. Olvasó gyermekből gondolkodó felnőtt válik... de ezt megfejelném azzal az elmúlt két hét tapasztalatai alapján, hogy olvasó  gyermekből gondolkodó gyermek válik ,és intelligens, és csodálatos, és tájékozott... és talán még sorolhatnám. Ezek a gyerekek olyan mértékben tájékozottak a globális történésekkel kapcsolatban, hogy sok felnőtt is megirigyelhetné. Objektíven és kritikus szemmel nézik a világot, bármiről tudnak beszélgetni, döbbenetemre ők maguk hozzák fel a legmélyebb témákat, újságírói szabadságról, cenzúráról, oknyomozó újságírásról, haditudósításról és annak fontosságáról és veszélyeiről. De mégis gyermekek. Vidámak, játszanak, hangosak, hangosan nevetnek és persze kicsit szeleburdik. De jól van ez így... Nekik a gyerekkorhoz úgy tartozik  hozzá az olvasás és a könyvek szeretete, mit a levegővétel. 

Amikor azt mondtam, hogy most akkor egy óra szabad, mindenki azt csinál, amit szeretne, a társaság 96 százaléka elővette a laptopját, papírt ragadott vagy telefont és elkezdett írni. Folytatta a regényét, új történetbe kezdett. A maradék 4 százalék pedig rajzolt. De nem ám komolyatalanul firkálgatott akármit, hanem komoly műveket alkotott mellettem, megmutatták a rajzaikat és döbbenet, hogy mennyi tehetség van bennük ezen a téren is!  És csöndben dolgoztak... 
A második turnus egy picit zsibogósabb volt, többen is voltak, tartottam is tőle hogy fogok én köztük rendet tartani, de alaptalan volt a félelmem. Szuperül ment! Most összetételében kicsit színesebb volt a társaság, mint az előző, volt egy gyengénlátó és egy speciális nevelési igényű kislány is. Felfedeztem két -számomra- új világot. Két csodás gyermeket. Büszkeség töltött el, amikor utóbbi  megölelt, már az elejétől a bizalmába fogadott, majd a nap végén, amikor elbúcsúztam és kiléptem az ajtón, még elkapta a kezem, hogy megszorítsa utoljára. Nála ez nagy dolog. Nekem ez egy fantasztikus visszajelzés volt.  
Megszerettek ezek a gyerekek és én is őket. Néhány óra alatt kialakult köztünk egy kapocs, egy szeretettel teli kötelék. 

Féltem, hogy az újságírás alapjai igen unalmasak lesznek számukra, de nem. Kérdeztek, közbeszóltak (ami nálam nem tilos, sőt...) , érdeklődtek, válaszoltak, reagáltak és persze bármit vagy bárkit említettem, azonnal rákerestek neten, akár egy jó újságíró, minden új információnak alaposan utánajártak. Remélem, hogy ez a gyermeki tudni akarás mindig elkíséri majd őket az életükben. 

Összességében csodálatos kis ember/író/palántákkal ismerkedtem meg és egy fantasztikus tapasztalás volt minden egyes pillanat. Hálás vagyok a Katica-Könyv-Műhelynek - Scur Katicának, hogy ezt a programot létrehozta, és azért is, hogy a részese lehettem idén. Remélem, hogy nem utoljára...