Meseleves, varázsbögre, minden, ami nem válik be...

Biztosan ismeritek a sztorit, Facebookon sokáig keringett, talán még most is kering, a kislányról, aki nem akarja megenni a levest, mire az anyukája kitalálja, hogy az bizony meseleves, és míg az anyukája mesél, a kislány megeszi a levest is. Bájost történet, mi tagadás, nekem három rossz evő gyermekem van, így persze tudom milyen érzés, ha az ember más sírva könyörög egy falatért. A bibi mondjuk többnyire nem abban van, hogy rosszul tálalom a dolgot, hanem abban, hogy magam is feszült voltam az étkezéseknél.

Igyekszem ezt elengedni, jó úton haladok a feszültségmentes étkezések felé. Egyszer-kétszer azonban bepróbálkozom ilyen-olyan praktikákkal, ha mondjuk olyasmit főzök, amit mondjuk szeretnék, hogy megegyenek, mert lássuk be, húslevesen és főtt tésztán nem lehet élni. Persze minden szülő szíve vágya, hogy a drága gyermek megegye a káposztafőzeléktől kezdve a  zöldbabon át, a töklevesig mindent, ami az óvodában megfordul, hiszen jó abban a tudatban lenni, hogy nem éhezik a gyermekem. Ez a kicsikémnél különösen fontos, mert ő kb. világ életében 3 percentil alatt mozgott és engem ezekkel az adatokkal ki lehet lelkileg csinálni. Mi lesz vele, ha ovis lesz? Már előre rettegek...
Történt egyszer, hogy szembefutott felem ez a történet a meselevesről. Gondoltam, egye fene, most a középső kérésére úgyis paradicsomlevest főzök, azt meg háromból kettő utálja, hát megpróbálom.  Még betűtésztát is tettem bele, hátha attól hitelesebb a meseleves sztori...

 

Nem számít, hogy mennyire gusztusosan van tálalva, ha egyszerűen nem ízlik...

Elkészült az ebéd, asztalhoz ültünk. Ekkor, az akkor két és fél évesem:
-Ez mi? Ezt nem szejetem!
-Meseleves!
(megszagolja)
-Fúúúj! Pajadicsomjeves!
-Meseleves, Drágám! Úgy működik, hogy...
-NEM! EZ PAJADICSOMJEVES! UTÁJOM!
-Nem, ez úgy működik, hogy amíg te eszed...
-Nem eszem meg! Ez FÚJPAJADICSOMJEVES!
-Amíg te eszed, addig én mesélek, rendben?
-NEM!
.....
-OKÉ! Akkor mutatok neked valamit! Varázsbögre! Ebben a varázsbögrében minden sokkal finomabb lesz!
-Juhúúú! (Nyílik a remény ismét...)
Észrevétlenül átöntöm a sosem látott bögrébe a levest, majd megfordulok és mosolyogva elé teszem!
-És tudod még mit adok mellé? Egy varázskanalat!
Gyerek boldog, végre én is az vagyok, hevesen dobog a szívem, majd belenéz a bögrébe:
-Ez pajadicsomjeves! NEM KÉJEEEM! NEM FINOM NEKEEM!
-A varázsbögrével és a varázskanállal sokkal finomabb! Kóstold meg!
Végre hajlandó bevenni a szájába egyetlen betűtésztát:
-Fúúúj! Ez gusztustajan!
-Édesem! Ez egy varázsbögre és egy varázskanál az Isten szerelmére! Ettől finomabb! (harsogom már kínomban röhögve)
-Kéjem a másodikat Anya! Az mi?
-Bolognai spagetti édes gyermekem!
-Juhuu! Máskoj azzaj kezdjed!
-Oké...rendben....

Bezzeg a spegetti... az éjjel-nappal jöhetne...

Ezt a kis előadást a legnagyobban sírva nevetve nézte végig, a középső, aki paradicsomleves rajongó, pedig próbálta meggyőzni, hogy mennyire finom... nem jött be.. nagyon nem... És mi jött be? Az elengedés... ha nem szereti, hát nem szereti... akkor a másodikkal majd a kedvére teszek... Sokat segít még az, ha együtt készítjük el az ételt. Tudja, hogy mi van benne... A brokkolit imádja főve, más formában nem eszi meg. Ennek bizonyára oka van,  nekem is figyelnem kell az ő igényeire. Már nem rossz evő, amióta én is megnyugodtam az evésnél. Már nincs jelen minden étkezésünknél a görcs a gyomromban, hogy nem evett eleget. Tudom, hogy akkor szól egy óra múlva, hogy éhes, hiszen mindig szól. Az esetek többségében mára már többnyire annyit eszik, mint egy versenyló és a paradicsomleves és a brokkolikrémleves kivételével mindent megeszik! Ő lett a legjobb evő, legkevesebbet válogató gyermekem. Ez a helyes út számunkra...
Azon a mai napig sokat nevetek, hogy mit el nem követtem azért, hogy egyen annyit, amennyi a nagykönyvben meg van írva... de azt majd egy másik bejegyzésben elmesélem...



Csatlakozz hozzám Facebookon!
És Instagramon is!