Nagycsaládos meseolvasás

A minap az egyik baba-mama oldalon a meseolvasás előnyeit taglalták, amikor belefutottam egy hozzászólásba, miszerint egy gyerekkel könnyű ezt tartani, de aki a cikket írta annak biztosan nincs egynél több gyereke, mert kettővel már lehetetlen esti mesét olvasni.

Nos, az a meglátásom, hogy amikor két gyermekem volt én is azt éreztem, hogy rohannak mellettem a feladatok és nem jutok a végére, egyszerűen nem tudom a napirendet tartani, azt sem tudom, hogy ettem e egyáltalán egész nap. Tudom, hogy nehéz. A második gyerek egy hatalmas mérföldkő. Pláne, ha kicsi a korkülönbség. Van, aki a második gyerek után már nem is vállal harmadikat pontosan ezért. Ugyanakkor most, hogy már három gyermekes anyuka vagyok, (6, 3,5 és 1 évesek) Tudom, hogy hol rontottam el, amikor két gyerekes voltam. (Az a mottóm, hogy mindenki vállaljon legalább három gyereket, mert a harmadiknál már tényleg lubickol az ember az anyaságban az első perctől kezdve.) Először is, ami a legnagyobb hiba volt, hogy elkezdtem magam sajnálni. Ahelyett, hogy igyekeztem volna rendszerezni a dolgaimat, belesüllyedtem az önsajnálatba. (Tipikusan az ülök a szemétdomb kellős közepén és sopánkodok rajta, hogy büdös van.) Ezt egyébként több kétgyerekes ismerősömnél is észrevettem már, hogy kvázi magunk ellen dolgozunk na. 

Nem mondom, hogy mindenkinél így van, biztosan vannak olyan anyák, akiknél élére vasalt fehérnemű fekszik a fiókokban, én nem vagyok olyan. Irigylem azokat, akik folyamatos rendet tudnak tartani és precízen vezetik a háztartást n+1 gyerek mellett is. A második óriási hiba az volt, hogy elfelejtettem mesét olvasni is, ami a kisfiamat nagyon megviselte. Akkor kaptam észbe, amikor azt kérdezte tőlem, hogy most már soha nem fogok olvasni? Mert ő másképp nem tud elaludni és azért fáradt egész nap.

Na, akkor leültem és elgondolkodtam rajta, hogy mekkora hibát követtem el. Azért volt nyűgös, azért borult ki folyton, azért nem aludt el rendesen, azért riadt fel éjjelente, mert ez a számomra akkor még elhanyagolható dolog, neki nagyon, nagyon fontos volt. Nap közben is folyton rendetlenkedett, a védőnő is a testvérféltékenységre fogta az összes „tünetét”, és ő is, én is nagyot tévedtünk. Mikor újra elkezdtem olvasni esténként, akkor egy csapásra minden visszarendeződött.  A kisfiam újra egy kiegyensúlyozott és fegyelmezett kiskrapek lett. Esténként szépen lefeküdt, nyugodtan aludt el. Semmi probléma nem volt tovább. Elmúltak azok a magát földhöz csapó hisztik is.

Hogyan iktattam be két és három gyerekesként az esti mesét?Egyszerűen! Amikor a kicsik még aprócskák voltak, akkor ringatható pihenőszékbe tettem őket. (Van olyan, amelyik újszülött kortól használható a kialakítása miatt.) Akár szoptatás közben is olvastam, ha másképp nem ment, akkor odafektettem magam mellé a másikat/másik kettőt. Ha apa otthon volt, nagyon szívesen segített. (Az apukák olyan beleéléssel tudnak olvasni, hogy öröm hallgatni!) Szóval megfeleztük az estéket és felváltva olvastunk nekik. Ha apa nem volt otthon épp, (az ő munkája sajnos megengedi azt, hogy folyamatosan túlórázzon alkalmanként) akkor is mindenképp megoldottam, hogy ne maradjon ki a mese. Olvastam fürdetés közben, vacsora közben, ülve, babát ringatva, böfiztetve, fekve, szoptatás közben, tulajdonképpen az összes elképzelhető módon és pózban. Eközben nem éreztem magam nagyon leterhelve sem, mivel ők ilyenkor csendben voltak, nyugodtabban aludtak el, mintha órákig hajkurásztam volna őket, vagy folyamatosan csendre kellett volna intenem valakit. Meseolvasás közben nem voltak izgágák.

Ami a déli alvást illeti, azt úgy oldottam meg, (Nyár elején született meg a harmadik, szóval mindenki otthon volt szeptember 1-ig.) hogy a picit magammal szembe fektettem le a ringatóban, vagy magamra kötöttem és úgy olvastam. Az a pici pár hetes baba olyan hálás volt azért, mert olvasok, olyan áhítattal nézett, mosolygott, hangokat adott ki, hogy sokszor örömkönnyek potyogtak a szememből, hogy mennyire szeretettel tudja fogadni a hangomat. Meseolvasás közben ugyanis megváltozik a hangszínünk és tagoltabban beszélünk, szóval nem olyan, mintha csak simán beszélnénk hozzájuk.

Így tehát megvolt a napi két mesélés is simán. Azért nem mondom, hogy napi két mese, mert nálunk egy alkalommal 3-4 mese is elfogy. Több is fogyna, ha forogna a nyelvem a végére. :D

A lényeg tehát az, hogy mindenképp találjunk rá alkalmat, mivel ez a gyerkőcöknek tényleg nagyon fontos. Saját bőrömön tapasztaltam a hiányát és azt is, hogy milyen jótékony hatásai vannak. Ne a meseolvasás legyen az, amin időt akarunk spórolni, mert nem éri meg. Nekem legalább is nem érte meg.