Szeretettel nevelni, szeretetre nevelni

Kezdhetném úgy is ezeket a sorokat, hogy „a mai világban” mennyire nagy szükség van a szeretetre. Ezzel is igazat mondanék, de inkább azt mondom, hogy szeretetre mindig is szükség volt és mindig is szükség lesz.  Az pedig, hogy hogyan fordulunk egymás felé, már kicsi korban eldől. De mik azok a pontok, amikkel saját és gyerekeink segítségére lehetünk?

1. Türelem

Nem hiába született a mondás, hogy „türelem rózsát terem”. A gyerekekre ez fokozottan igaz. Persze az embernek vannak jobb és rosszabb napjai, de a fontos az, hogy a rosszabb napokon történtekből levonjuk a következtetéseket és igyekezzünk javítani az elfuserált pontokat. 

2. Soha ne üsd meg!

Tudom, hogy sokaknak az elve a mai napig, hogy nem árt egy-egy atyai pofon, de azt kell, hogy mondjam, hogy de igen, árt. És igen, a fenékre csapás is ugyanolyan lelki sérelmeket okoz, mint egy kiadós verés. Ez semmilyen problémára nem megoldás. Ezzel csak lelki defektes gyereket nevelünk, akiből szintén egy defektes felnőtt válik. Illetve ahogy a férjem egy kicsit drasztikusan fogalmazta meg a minap a véleményét erről egy bevásárlóközpontban egy illetőnek: „Úgy bánjon a gyerekével, hogy lehet még fordított helyzet, mikor Ő pelenkázza Önt.” (A férjem ennyire nem bírja nézni, ha egy gyereket bántalmaznak…) Ez persze egy igen szélsőséges megfogalmazás, de ha belegondolunk, akkor nagyon is igaz. Illetve gondoljunk bele, hogy a gyerekünk a saját gyerekével is nagy valószínűséggel fogja ugyanazokat a nevelési mintákat alkalmazni, mint amit mi „elkövettünk” vele.

3. Ne bántalmazzuk szóban sem!

A bántalmazás nem csak fizikális lehet. Szóbeli bántalmazáskor gyakran hangzik el a szülők szájából, hogy: „Te buta!” Nem! Ezt felejtsük el! A buta jelzőt és társait dobjuk ki a kukába! Ezeket a dolgokat ők nagyon is komolyan veszik, és ezzel jellemzik magukat. „Anyukám azt mondta, hogy buta vagyok, tehát buta vagyok.” (helyettesítsük be a semmirekellővel, a rossz gyerekkel stb..) Mert amit mi mondunk, az nekik szentírás. Azt is sokszor hallani, hogy: „..így nem lesz belőled semmi sem!” és társaik. Minden szavunknak súlya van. Mikor rosszat tesz, akkor inkább észérvekkel kell alátámasztani a mondandónkat és a lehető leghiggadtabban közölni, gyakran használni pozitív kifejezéseket pl: „Ha megütöd a testvéredet, bántódása eshet. De te szereted a testvéredet és nem akarod, hogy megsérüljön ugye?” vagy „ Ha nem tanulsz, akkor nem tudod elérni az álmaidat. Mit is mondtál, hogy mi akarsz lenni, ha nagy leszel?(…)Na látod! Ahhoz ezeket mind meg kell tanulni. Meg tudod tanulni, mert ügyes vagy!”

4.  Az ölelés és a puszi gyógyító erejűek

A hisztiző gyerek nehezen kezelhető. Ezt mindenki tudja, akinek van gyereke. Gyanítom, hogy az is, akinek nincs, csak az másképp látja a dolgot. A lényeg, hogy ha hisztizik, akkor van egy tuti módszer arra, hogy hogyan szüntessük meg ezt a számunkra is igen kellemetlen állapotot. Öleljük meg. Tegyük azt, amit akkor teszünk, ha elesik. Fogjuk ezt fel úgy, hogy ilyenkor a lelkén lesz egy bibi. Ő a hisztivel azt fejezi ki, hogy valamit nem ért, hogy miért kell megtennie, vagy valami nagyon ellenére van, de meg kell tennie. Guggoljunk le hozzá, öleljük meg, pusziljuk meg, akkor is, ha megfeszül, ha csapkod, ha ordít, ez megnyugtatja. Beszéljünk hozzá kedvesen, és ami a legfontosabb, halkan. Nézzünk egyenesen a szemébe és törölgessük le a könnyeit. Ez után jöhet a magyarázás. Kezdjük azzal, hogy magunkra vonjuk a figyelmet egy egyszerű mondattal: „Figyelsz rám? „ –aztán jöhet a java, ha látjuk, hogy nyugodt:„Azért megyünk haza, mert nekem még ebédet kell főznöm. Ha éhes leszel, akkor nem tudsz mit enni, ha nem készítem el. Segítesz majd nekem? Aztán, majd ha legközelebb jövünk, akkor egy körrel többet csúszdázhatsz.” –a gyerekek imádnak segíteni. Vonjuk be nyugodtan őket apró feladatokba. Az nagyon rossz módszer, hogy azt mondjuk neki: „Ejnye! Micsoda viselkedés ez? Azonnal hagyd abba!”- nem fogja abbahagyni, csak jobban rákezdi.

4. Tanítsuk meg, hogyan segíthet másokon!

A legjobb minta, ha mi is segítünk másokon. Ezt nem is kell túlmagyarázni. Ha valaki pénzt kér, ételre, akkor ételt adjanak. (Nálunk ez gyakori példa, mivel a Fővárosban élünk. Mi ilyenkor zsömlét, felvágottat, vagy kenyeret, tejet, alap dolgokat veszünk és adunk oda az illetőnek. Így a gyerekben is jobban tudatosul a segítségnyújtás tárgya. Illetve más praktikus oldala is van ennek, de nem kell magyarázni..)

5.  Szeretni másokat és nem irigykedni
 
Ez is egy olyan pont, amit példamutatással lehet leginkább megtanítani. Mindig azt szoktam mondani, hogy nem azt kell másoktól irigyelni, amijük van, hanem azt a munkát, amit belefektetett abba, hogy azokat a dolgokat elérje. Örülni kell mások örömének és küzdeni kell azért, hogy mi is eredményeket érjünk el. Ha a saját életünkkel elégedettek vagyunk, akkor nincs szükségünk arra, hogy másokéra irigykedjünk. Persze nehéz ezt úgy kijelenteni, hogy sokan nélkülöznek. A mély-szegénység rengeteg embert sújt. Ugyanakkor én Szabolcs-Szatmár-Bereg megye csücskéből származom. Elhiheti mindenki, hogy a mély-szegénység ellenére is boldogok az emberek. Ha kevés is jutott nekik, akkor is megajándékozzák egymást azokkal a dolgokkal, amik a kertben teremnek. Ez hiányzik otthonról a legjobban. Az ajtóra függesztett kis táskák, amiket nyilván tudod, hogy kitől kaptál. Egy táskányi tojás, mert most sokat tojtak a tyúkok, egy kis cukkini, egy kis tök, egy kis hurka, kolbász, lekvár, amiből eggyel több van, mint amennyire szükségük van. Az ajándékozás öröme. A szegény emberek a kevésből is mindig adnak. Boldogok. Én is az voltam ott.
 
Továbblépve ezeken a pontokon és összefoglalva: Hogyan kell szeretetre nevelni? Mi a jó módszer arra, hogy a gyerekeink mások felé is egészséges szeretettel és segítőkészséggel viszonyuljanak? A megoldás az, ha mi magunk is éppolyan szeretettel fordulunk feléjük, mint ők felénk. Mi ütlegelés nélkül nevelünk gyereket. Azt nem mondom, hogy hangos szó nélkül, mert ez nem lenne igaz, de csak ritkán kerül arra sor, hogy komolyabban meg kellene emelnem a hangomat. Mi szeretettel nevelünk. Észérvekkel támasztjuk alá minden szabályunkat. Ha gond van, elesnek, akkor puszival gyógyítunk és mesével. Történetekkel, amik a saját esetlenségünkről tanúskodnak, hogy ne érezzék egyedül magukat a lelki gondjaikban. Amikor elmeséltem a kisfiamnak, hogy hogyan másztam kötelet, akkor teljes szívéből nevetett a sírás helyett, hogy neki sem megy, de ez nem gond. Ő futásban jó. Én abban sem. Nem baj, ha a szülő nem mutatja magát tökéletesnek. Mi is ugyanolyan esetlenek vagyunk sokszor, mint ők, és a mi példánkból ők is tanulhatnak. Magabiztosabbak lehetnek attól, ha tudják, hogy bár anyának és apának sem megy minden, mégis az élet egyes területein jól teljesítenek.
 
És mégis lehet velük buszon utazni, mert szépen ülnek és nem hangoskodnak, csöndben tudnak várakozni az orvosi rendelőben, köszönnek mindenkinek illendően, kérnek szépen, megköszönnek szépen, segítenek amiben csak tudnak, kidobják a szemetet a kukába, védik az állatokat, nem tépik a fákat, szeretik és óvják egymást és tisztelnek minket.
 
Lehet lelki és testi terror nélkül nevelni, sőt kell is. Azt vallom, hogy a szülő legyen a gyerek játszópajtása, legyen partner a csínytevésekben (ésszerű határokon belül persze). Ugyanakkor legyen az, aki az eseményeket irányítja. Legyen az, aki szabályokat állít fel és be is tartatja. Legyen demokratikus vezetője (ha úgy tetszik) a saját kis „országának”.