Északi-sarki bejgli galiba

Jeges szél fújt az Északi- sarkon. A Mikulás kellemes meleg kunyhójának háztetőjére gyémántgyertyákat öntött a jég, s jégvirágkertet lehelt az ablakokra. Puha, fehér paplanként takarta be a hó a tájat, s északi fény táncolt a hegyek tetején. A manólakokra nyugalom szállt, pedig nem is olyan rég még nagy volt a nyüzsgés, sürögtek-forogtak a manók, szarvasok, s útnak indultak, hogy minden gyermekhez idejében eljussanak a jóságos Mikulás ajándékai.
Bizony, mindannyian nagyon elfáradtak, s mikor hazaértek, már alig várták, hogy kunyhóikban készüljenek a legfényesebb, legszebb ünnepre, melyet mindannyian nagyon szerettek: A karácsonyra. A manók minden évben készítettek egy-egy apró ajándékot Mikulásnak és persze Mikulásné néninek.
Volt, aki fából faragott pipát, diótörőt, mások kekszet sütöttek vagy karácsonyfadíszt fabrikáltak. A legbátrabb manók pedig, akik nem ismertek lehetetlent, a magas hegyek tetejéről havasi gyopárt szedtek Mikulásné néninek, aki ilyenkor mézeskaláccsal, karácsonyi kekszekkel és finom, puha bejglivel kedveskedik a szorgos kis manóknak.
Mikulás ilyentájt hosszasan ül a hatalmas zöld karosszékében, lábait kellemes meleg vízben áztatja, s vidáman csengő karácsonyi dallamokat dúdolgat. Néha rágyújt a pipájára, ezt Mikulásné néni nemigen szereti, ilyenkor kedvesen megdorgálja őt, majd folytatja a lázas munkát. Sültek is a szebbnél szebb sütemények, mézeskalácsok. Kacifántosan kanyargott tetejükön a mindenféle színben pompázó cukormáz, és drágakövekként ragyogtak rajtuk a színes cukordrazsék. A rénszarvasok mézeskalács illattól megrészegülten andalogtak a kicsi kunyhók között, s az idő, mintha csak kergették volna, egy pillanat alatt utolérte a karácsonyt…



-Majd reggel kisütöm a bejgliket és feldíszítjük a ház előtt álló óriási mamutfenyőt! Jaj, de hol is vannak a díszek? Ó, már tudom! Amott, a kandalló feletti polcon. Kell még néhány nagyobb gömb, az égősorok… -listázta Mikulásné néni.
-Na, jó, jó! –szólt közbe Mikulás.- Talán jobb lenne a bejgliket nem a reggeli rohanásban kisütni, hanem még ma este. Nem gondolod, Drágám? Mindig így szoktad… Jobb nem kapkodni. Pihenj is egy kicsit!
-Tudom, tudom! De most nincs időm erre, még annyi a teendőm… És hol vannak a hópihe díszek? Azok, amiket a tavaly kaptunk ajándékba az egyik manónktól… -Mikulásné néni fel-alá szaladgált és mindenféle dolgot keresett. Ügyet sem vetett a bejglire vagy Mikulás szavaira.

Szenteste napján Mikulásné néni korán kelt. Még alig pirkadt, ő már talpon volt. Egyenként becsomagolta a manóknak szánt süteményeket, a rénszarvasok répacsemegéit és a Mikulás ajándékát is. Egy új szemüveget, mert a régit egy kis baleset érte. Történt ugyanis, hogy a nagy hidegből a kunyhóba érve bepárásodott a szemüveg lencséje, Mikulás pedig levette, hogy megtörölgesse, de véletlenül elejtette, majd-mivel szemüveg nélkül szinte semmit sem lát- megbotlott és balszerencséjére épp a szemüvegre lépett, aminek megrepedt az egyik lencséje és elgörbült az aranykerete, eztán pedig ferdén állt az orrán. Miközben erre gondolt, Mikulásné néni nagyot nevetett magában. Gondolatai messze kalandoztak, s teljesen megfeledkezett a bejglikről. Néhány óra múlva jutottak csak eszébe, amikor a sütőre pillantott, s megmagyarázhatatlan hiányérzete támadt.
-Ó, a károgó varjúba! –kiáltott fel.- A bejglik! Elfelejtettem kisütni a bejgliket!
-Ugyan, Drágám! Ne kapkodj! Ha most teszed be a sütőbe, még úgy is időben elkészülnek - nyugtatta Mikulás. – A többit majd én megoldom, pihenj egy kicsit! Olyan sokat dolgoztál ezekben a napokban!
-Na, nem bánom! A bejgliket máris a sütőbe teszem, te addig díszítsd fel a fát a manókkal és tegyétek fel az égősorokat a kunyhókra!
Úgy is lett. A bejglik a sütőben sültek és csakhamar minden karácsonyi fényekben pompázott. Ám ekkor hirtelen Mikulásné néni aggodalmas kiáltása hasította ketté az ünnepi jókedvet:
-Jaaaaj! Az a jó szagú jegesmedve tappancs!
A rémült kiáltást hallva a manók, a szarvasok és persze Mikulás azonnal a kunyhóhoz siettek. Mikulásné néni ült a sütő előtt, arcát a tenyerébe temetve.
-Mi történt, Drágám? –kérdezte Mikulás riadtan.
-A bejglik… Szétrepedtek a bejglik! Tönkrementek mind! Ki kell őket dobni!
-Ugyan, Drágám… Hiszen tökéletesek! – vigasztalta a Mikulás.
-Hogy mondhatsz ilyet? Hiszen látod, hogy tönkrementek! Tönkrement mind… -kesergett Mikulásné néni.
- Nem mentek tönkre. Így tökéletesek, ahogy vannak! Sok-sok szeretetet tettél bele minden egyes bejglibe és látod… Hát ki is csattantak tőle! De mi majd teszünk róla, hogy ezek a bejglik mihamarabb eltűnjenek a szemed elől, ne aggódj! – kacsintott huncutul Mikulás. –Én és a manók egy szempillantás alatt eltüntetjük őket, majd meglátod!
A manók fülig érő szájjal helyeseltek, Mikulásné néni pedig nagyot nevetett. Szépen felszelte a bejgliket és elegáns, fenyőmintás tányérokra tette a szeleteket. Mindenki jóízűen falatozott a csodaszépen feldíszített karácsonyfa körül és nemsokára a szétrepedt bejglikből egyetlen apró morzsaszem sem maradt…