Amikor még a szülővé válás előtt vagyunk, fel sem fogjuk, milyen változásokon megy majd át az egész életünk, miután megszületik a gyermekünk. Sőt, miután megfogan... Azt hiszem, talán már akkor elkezdődik. Amellett, hogy a testünk változik és izgalommal nézzük hétről hétre a pocakunkat, várakozással tölt el minket, hogy mikor érezzük majd az első rúgásokat odabenn, nem csupán testileg, lelkileg is sokat változunk. Más kerül előtérbe. Az én helyett a mi, hiszen egy test leszünk egy másik kis lélekkel, osztozunk majd ezen a testen kilenc hónapon át. Az ember fejében megfordulnak olyan dolgok, amik addig talán nem. Személyes tapasztalatom, hogy jobban odafigyeltem az étkezésemre, hogy minél több egészésges, tápanyagokban gazdag ételt fogyasszak. Ez az esetemben azért volt fontos, mert világ életemben szörnyen válogatós voltam és ha nem volt épp más, akkor megettem egy tábla csokit és azzal elvoltam egész nap. 43 kiló voltam, mikor megismerkedtem a férjemmel, az első terhességemet 52 kilóval kezdtem, köszönhetően annak, hogy a párkapcsolatban élés magával hozta azt is, hogy elkezdtem legalább rendszeresen étkezni. Aztán pedig a terhességem teljes mértékben tudatossá formálta az étkezéseimet.
Emellett bekapcsolt az addig rejtett énem; az anya. Szaporodtak az aggodalmak, bekapcsoltak extra ösztönök, amikről azt sem tudtam, hogy léteznek és bekapcsolt valami más is. A szívem környékén, tudjátok... Nyilván az ember jó esetben a családja által tapasztalja a szeretetet. Megtapasztalja a szerelmet is a társa által, de ez valami más. Semmihez sem hasonlítható, amit addig tapasztalsz. Ilyen szeretetet csak a gyermeke iránt tud érezni az ember, azt hiszem, mert sok mindent tapasztaltam, engem sok oldalról szerettek/szeretnek és én magam is sokféle szeretetet adok. Szeretem a szüleimet, a páromat, a testvéreimet, a nagyszüleimet, a környezetemben lévő embereket, titeket, kedves olvasóim. Szeretek olvasni, utazni, szeretem az állatokat, a természetet, de semmit és senkit nem tudtam úgy szeretni, mint a gyermekeimet. Erre az érzésre nincsenek szavak. Sokan azt gondolják, hogy a gyermekvállalás olyan áldozathozatal, ami sok esetben vállahatatlan. Néhányan ezért nem vállalnak gyermeket. Sokan tartanak tőle, hogy képtelenek lesznek vállalni mindazt, ami ezzel jár, hiszen háttérbe szorul az ÉN és előtérbe kerül majd Ő. Nos, ez cáfolhatatlan tény, így igaz. Nem sokáig ugyan, csupán néhány évig, de valóban az ÉN hátrébb helyeződik és előrébb az Ő. Csak a természet ezt valahogy úgy alakította ki, hogy a szeretettel vágyott, várt gyermek megszületésekor ez a szeretet segít ezeken átlendülni. Na persze nem mindig könnyű. Nyilván vannak rosszabb és jobb napok, mint az életben bármikor. De a legtöbbször én örömmel helyeztem előtérbe Őt, mert annyira örültem neki, hogy megszületett, hogy létezik, hogy velem van, hogy bánta a fene, ha én egy kicsikét háttérbe szorulok. Voltak nehéz pillanatok persze, amikor arra vágytam, hogy csak hadd zuhanyozzak le nyugiban, de igazából visszagondolva nincs is ezzel semmi gond. Neki akkor rám volt szüksége. Most, hogy egyre nagyobbak és én sok esetben csak ülök és nézem őket, mert már nincs minden pillanatban szükség rám, boldog vagyok, hogy ott voltam, amikor kellett és most is itt vagyok, de önállóbbak. Azonban még mindig ők a világom közepe és ez nem is fog változni soha. Már gyakrabban kerül előtérbe az ÉN, mert kevesebbszer van rá szüksége az Ő-nek. Mégsem szűnik meg az érzés, hogy az univerzumom közepe az én három napocskám. Valóban átértékelődött, hogy mi a fontos. A fontos az, hogy ők jól legyenek.
