Volt egyszer egy Frida Kahlo
Hol volt egyszer, hol nem volt,
de minden szava igaz volt,
élt egy leány e földtekén,
hallgasd, elmesélem néked én;
Képzeld csak, Fridának hívták őt,
e mexikói, csodás festőnőt,
ki más volt kicsit, mint a többiek,
a legjobb barátja vászon s ecset.
Még kicsiként csúf kór megtámadta,
s bélyegét kis testére nyomta.
De Frida, hogy rejtse e kór nyomát,
hordott sok szép, színes nagy szoknyát.
Telt - múlt az idő, cseperedett,
tanult és szerezett jó jegyeket,
orvosnak készült, ám egy napon,
mikor utazott épp egy buszjáraton,
baleset érte őt, szegénykét,
s ez megváltoztatta az életét.
Ágyban töltött sok-sok hónapot,
s egész teste szörnyen fájhatott…
Csak nézte magát egy nagy tükörben,
testileg-lelkileg megtörten.
Egy napon, hogy unalmát elűzze,
célját egy vászonra kitűzte.
Ecsetet s festéket ragadott,
s örült, hogy végre alkothatott.
Sokáig festette önmagát,
majd sorban jött néhány rokon, s barát,
majd mikor már végre felülhetett,
festett, mit kedvére festhetett.
Frida bejárta a világot,
s tanított is sok-sok diákot.
Mindenki nagyon szerette őt,
e csodás, gyönyörű festőnőt,
ki olyan volt, mint egy kis madárka,
aranykalitkába bezárva.
Festményeit ma is csodáljuk,
s ha a vásznon az arcképét meglátjuk,
gondolunk őrá szeretettel,
ki fájdalmat festett egy ecsettel…
(A szöveget és a képet szerzői jog védi! Felhasználásuk engedélyköteles!)
