Könyves mindennapok

Hamarosan itt a karácsony, ilyenkor mindenki egy picit több könyvet vásárol, a piacon ezer és ezer könyvecske csücsül a polcokon új  olvasókra várva, de bármennyire is élesen akar kitűnni a tömegből, nem biztos, hogy Ő lesz nektek az igazi! Olvass tovább, segítek választani!

Az írók egyik legnagyobb tévedése, hogy helyesen írnak. Maradjunk annyiban, hogy a nyelvtan ötös nem elég. Jó alap lehet, de kevés, úgyanis a nyelvtani szabályok változhatnak, lehetnek olyan dolgok, amik rosszul rögzültek be, amiről nem esett szó az órán, vagy amit elfelejtettünk. Nem, nem elég a nyelvtan ötös...

Könnyű annak, aki császáros, az nem is szült! Könnyű annak, aki simán szült, egy fél óra múlva már vígan szökdécselt a baba mellett! Könnyű annak, aki örökbefogad, nem is kell neki végignyögni a terhességet meg a szülést, azt se tudja, mi a fájdalom! Ilyen és ehhez hasonló mondatokkal találkoztam már hat év alatt, mióta nektek publikálok írásokat. Ó, és a hajam tépem ilyenkor, hogy képes valaki ilyesmit kimondani... A szülővé válást könnyítő tényező tudod, mi? Az elfogadás. 

Karnisné Dudás Mónika meseterapeuta első könyve, a Kókusz, a kaméleon kalandjai egy elbűvölő mesekönyv, amelynek az illusztrációit jómagam készítettem. A munkám során apránként megismertem a szerzőt a meséken keresztül és mondhatom, egy csupaszív, kedves ember, akinek a meséire érdemes odafigyelni. Most ismerjétek meg őt és Kókuszt, a kis kaméleont!

Egy nagy veszteség után érkező kis lélek áldását gyakran sok-sok feszültség, aggodalom, félelem veszi körül. Ez persze megnehezíti az egész terhességet, esetenként a hozzájuk való kötődés kialakulását is. A középső gyermekem érkezése előtt elveszítettem egy babát. Akkor azt mondtam, hogy soha többé nem akarom ezt átélni, így megállunk egynél. A férjem, az anyósom és az orvosom támogatásának hála, nem így lett... Két hónap múlva ismét várandós lettem. Igen, rapid gyorsasággal... Ezen még magam is csodálkoztam. (Itt meg kell jegyeznem, hogy az anyósom nyugalmazott evangélikus lelkész, aki több gyermek édesanyja és ráadásul pontosan tudta, hogy mit kell mondania, ezért örökké hálás leszek neki, hogy megosztotta velem az ő történetét és az ő hozzáállását ehhez a témához mint lelkész, mint anya.) 

Gyakori probléma, hogy hiába szeretne a szülő mesét olvasni és igazi kis könyvmolyt nevelgetni, sorra kudarcba fulladnak a próbálkozások. Ennek sok oka lehet, most mutatok egyet, amire egy megoldást is ajánlok!

A pedagógus zárt csoportomban feltettem egy kérdést, miszerint mi a tapasztalatuk a csoportokon/osztályokon belül, milyen gyakorisággal olvasnak a szülők mesét a gyermeküknek... Megvallom, pozitívabb visszajelzésekre számítottam, ugyanakkor az én tapasztalataim is hasonlók. 

Mit adhatunk nekik, ami elkíséri őket az útjukon életük végéig és még azon is túl? Szeretetet. Ebből táplálkozik a szíve és a lelke, ebből táplálja tovább az ő gyermekeit majd, amikor majd ő is szülővé válik. A szeretet az a hamuban sült pogácsa, ami nemcsak őt, hanem a következő generációkat is tlplálja, s aminek morzsáiból is jól tud lakni még az unokánk unokája is. 

Néhány hete 'utazókönyv' pályázatot hirdettem a pedagógusoknak, hogy jobban megismerhessék a Fürgesurran-kalandokat. A jelentkezők között válogatva bukkantam Judit levelére, a levélben azt írta, hogy egy szegregált intézmény felső tagozatán gyógypedagógus, ahol értelmileg akadályozottak a tanulók, akik önállóan olvasni nem tudnak, és hogy igyekeznek olyan tartalmakat találni a számukra, amelyek természetközeliek, van hozzá saját tapasztalatuk, így hatékonyabban fejleszthetik az aktív-passzív szókincset, növelhetik a beszédkedvet, fokozhatják a koncentráció időtartamát, és úgy gondolja, a Fürgesurran-kalandokkal tennének egy próbát.

Egy éve jelent meg csupán és a mai napig töretlen népszerűségnek örvend a Fürgesurran-kalandok. Immár nem csupán a könyvszerető apró könyvmolyok szíve csücske, hanem számos pedagógusé is, és ami még szívet melengetőbb: egész osztályoké!